Ez vagyok én

Lőrincz Veronika, agilis coach, coach és mediátor

Általános vegyész, hivatásos túlélő, és racionálisan naiv. Csak így. Mindent egybevéve közelgő megvilágosodásom alkalmából kezdtem el blog-t írni, elsősorban saját érzelmi gátjaim kivetkőzése céljából, némi gyógyulás reményében, másodsorban pedig kíváncsiságból, hogy az „Adhatok én is valamit a világnak” projektem vajon milyen sikerességi rátát fog mutatni fejlődésem grafikonján.

Ha az oldalamra hívott az Univerzum, vagy egy közösségi szájt, révedj el néhány percet, kizárólag két számjegy alatti időtartamban az írásaim között, s remélem, örömet, megnyugvást, aha-élményt vagy újabb gondolatok megszületését tudom benned megidézni.

Több mint 17 évnyi nagyvállalati és vezetői múlttal a hátam mögött én magam is számos érdekes, örömteli vagy fájdalmas pillanatot megéltem már munkában és magánéletben egyaránt. Vezetői munkám során kiemelt figyelmet fordítottam a munkatársaim jólétére, s így várható volt, hogy egy szép napon megismerkedek a coaching és mediáció területeivel. 

Ma már a napjaimat a segítő beszélgetések, az akadályok leküzdésében való támogatás teszik ki vállalati, egyéni és csoportos szinten egyaránt. 


 

Ha elakadást érzel a munkádban, magánéletedben, a kapcsolataidban, keress bizalommal az info@magadontul.hu címen