A belső zen és a vásárlási pánik találkozása. Lehetne ez is a mese címe, de nem, ez az élő valóság show. Azóta is magamon, magunkon röhögök, és azt ismétlem, ennél komikusabb már nem lehet a spiritualitásom szombat reggelente.
Mint minden, magára valamit is adó átlagos állampolgár folyamatos be-, és ráhatás alatt állok napok óta. Hát igen.
Az emberek vagy nyugodtak, vagy nem. Vagy elhisznek mindent, vagy nem. Vagy tetszik nekik néhány intézkedés, vagy nem.
Én azért kellő haraggal viseltetek a hiányos informálás miatt, de még nagyobb önfegyelemmel mosolygok reggelente a Fő villamoson, mondjuk, az okom is megvan rá: a szokásos munkába-indulós tülekedés már-már hiányzik is. Kényelmesen kiolvastam az öt reggel alatt egy könyvet.
Tehát, a hős zen énem humorral és türelemmel vészeli át a napokat, nem, itt bizony nem lesz pánikolás. Szép lassan bevásárolok, a szokásosnál éppen egy kicsivel többet, eddig sem voltam nagy sütögetős, most sem belőlem fog az utca népe jóllakni, így nem is halmozok fel 30 kg lisztet (mondjuk, lehet, két hét múlva már bánni fogom, de ne legyen így).
Az irodai létszám fokozatosan csökken, de az étteremben már ingyen osztogatták a sütiket. Van nyugalom, van csend, van szénhidrát, van idő minden elmaradt munkánkra. Mi kell még?
Oké, a Szigorúan Bizalmas információk súlya alatt az én fejemben is végigfut egy kósza pánikpillanat, hogy azért mégis csak el kéne menni a boltba és venni még legalább 1 liter tejet, de nem, kitartok!
Én nem leszek Pánikista!
Este egy-két telefonhívás még befut, “Te, meddig van nyitva a madaras? Ne ugorjunk be mégis? – Áh, 32 perc múlva zár. – Oh, akkor hagyjuk. – Tuti? – Tuti.”
Majd szépen, ésszerűen, higgadtan belátjuk, olyan igazán felnőttesen, a szombati nyitásra is jó lesz a Pánik-vásárlás beütemezése.
Reggel fél 7-kor szinte természetes, hogy bevásárlókocsik sorakoznak a végükön egy-egy kapaszkodóval, s várják a hatalmas rácsok isteni felemelkedését, mi pedig a Black Friday-t megszégyenítő nyugdíjas tempóba sodródunk lassú ütemben a polcok között. Az egyenletes haladást néha megszakítja a mögöttem őrülten hajtó nénike, aki a maga számára észrevétlenül, háromszor tolta a sarkamra kocsiját és kétszer majdnem bele is ültem.
Elégedetten végig pillantunk a polcok között, ez igen! Tud a nép kultúráltan is vásárolni, kormánybejelentés ide, élő bejelentkezés oda. Lassan megtelik a nyekergő kiskocsi áruval. Na jó, bevallom, meglepődtem az üres lisztes-tésztás sorban, de nah, ebben a helyzetben teljesen normális. Úgyis töltik, ahogy tudják.
Éles kanyar a Pannonhalmi borok című nedűkhöz, szerintem is alapfelszerelés bármilyen önkéntes száműzetés során, innen bedobok még valamit a kocsiba, onnan bedobok még valamit a kocsiba.
Kitekintve a fő útvonalra, azért a tömeg szemmel láthatóan nyomasztóan növekszik, tudod mit? Hagyjuk itt a gurulóst, csak beszaladok még kézmosóért.
Oké, tudom. Lehetetlen küldtetés.
Elidőzünk nosztalgikus érzelmekkel dúsítva a szappanos részlegen, s midőn visszatérünk szeretett bevásárlókocsinkhoz, döbbenten látjuk, hogy nem látjuk.
Zen kidob. Chi beszürkül. Jin-jang felborul.
HOL A KOCSIM????
Végigrohanás a soron. Meg a másikon. Szemünkkel végig pásztázzuk a 32 soros boltot, úgy rohangáltunk polcrendszerek között, mint nagyáruházi egér, mikor friss kenyér szállítmány érkezik. Gyors mozdulattal egyszerűen végig taposunk a raklapokon, félrelökjük az imént hozott búzaliszt oszlopokat.
Mintha a gyermekünket vesztettük volna szem elől.
“Ba#&@ … ki volt a #&@ aki elvitte? Ezt nem hiszem el! Ez nem lehet igaz! Hova tűnt? Ki vitte el??? Ki volt az az idióta? Ezt én komolyan nem hiszem el!”
Megannyi kérdés… Szív összeszorul, gyomor ökölben, arc vörösödik.
Stratégia kell. Az Egymondatos kupaktanács azonnali gyűlésén gyors utasítás: – “Jó, nyugalom, Te menj be a nem létező tésztás sorba, valószínűleg arrébb tolták, mert útban van.”
Szemem sarkából még látok egy lobogó hajtincset, ahogy szárnyal.
3 sorral messzebb is hallom az üdvrivalgást: -” Itt van!!!!!”
Láttam, ahogy egy angyal elsuhant a konzerves polcok felett, a végtelen beteljesedés fénye világított, szóval, tudtam, merre kell mennem.
Hihetetlen, de még a 24 darabos toalett papír is a kocsiban volt, érintetlenül! Nem történt sor áruházon belüli vásárlói atrocitásra.
- Oké, megnyugodtál?
- Azt hiszem, igen, tökre megijedtem!
- Igen, megértem, vészhelyzet állt elő. Hiszen eltolták a bevásárlókocsit. A víz, a cukor, a nápolyi, meg a sonka. Megértelek. Na, gyere! Nézzük meg a virágokat. A virágoktól megnyugszol.
És akkor, az Univerzum jutalmunkat küldte e földre…
Útban a kertészet felé egy hosszúra nyúlt, érzelmes pillanatban, megláttuk ŐT, a mindenek felett állót. A nagybetűs nélkülözhetetlent. A szeretet, a béke és a harmónia megtestesítőjét!
Fenébe a liszttel! Kit érdekel a búzadara? Felőlem aztán beszélhetnek a gazdasági szakemberek az impulzív vásárlás veszélyeiről!
Ő kell!
A virágot már együtt néztük meg. Mindenki nagyon boldog. ?
Amúgy meg, milyen pánik? ?♀?
