A stressz új normalitás lett – de kell, hogy az legyen?

Ha ma egy munkahelyen valaki azt mondja: „stresszes vagyok”, általában együttérző bólintást kap elismerő pillantások kíséretében. Esetleg egy nagyon mélyről érkező „hát megértelek” sóhajt. Rosszabb esetben egy „én is” választ, amiben benne van az egész heti túlélőtábor a megbeszélésekkel, a határidők szorításával és az otthoni káosz eluralkodásával együtt.

De mi történik akkor, ha valaki mosolyogva, pimasz módon, légies könnyedséggel kiterítve lapjait közli, hogy bizony ő szuper jól érzi magát a munkában?
Azért ez már több mint gyanús, nem?

Mintha a stressz mára a szakmai komolyság egyik belépőkártyája lenne. Ha nincs nyomás, nincs túlóra, nincs állandó készenlét, nincs este tízkor még egy „csak gyorsan ránézek” e-mail, akkor vajon tényleg elég fontos, amit csinálunk? Biztos, hogy mi vagyunk a megfelelő munkaerő?

Ugye ismerős?

“A stressz új normalitás lett – de kell, hogy az legyen?” bővebben

Stresszkezelés tudatosan – hogyan válassz olyan eszközt, ami valóban segít? – 9. rész

Ha már eljutottál a cikkeim során idáig, akkor jó hírem van, mert elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor az ember már nemcsak felismeri, hogy „valamit kezdeni kellene magával”, hanem tényleg elkezd keresni valamit, ami segíthet a stresszkezelésben.

Valamit, ami nem egy újabb elvárás, nem még egy még egy pont a to-do listán. Sőt, nem is egy újabb „mostantól minden reggel 5-kor kelek, jógázom, citromos vizet iszom, és hálanaplót írok, miközben a belső gyermekemmel szelíden reggelizek” típusú önfejlesztési hadművelet.

Mert valljuk be: néha már attól is stresszesek leszünk, hogy stresszkezelést kellene tanulnunk. Tiszta stressz ez az egész stresszkezelés mizéra.

Pedig a Stresszkezelés nem ott kezdődik, hogy tökéletesen csináljuk. Hanem ott, hogy észrevesszük: mire van most tényleg szükségünk.

“Stresszkezelés tudatosan – hogyan válassz olyan eszközt, ami valóban segít? – 9. rész” bővebben

Szokások: amikor a rutin nem lenyom, hanem megtart – 8. rész

szokás

Nézzünk szembe a ténnyel: az emberek nem azért buknak el az új szokásokkal, mert lusták. Hanem mert rosszkor, rosszul, rossz állapotból próbálják beépíteni őket. És persze: „csak 21 nap”, „csak kis akaraterő”, „csak kezdj el mozogni!” Aha. És közben ott vagyunk hulla fáradtan, három meeting után, zsemlével a hónunk alatt, és nemhogy meditálni, de kérni sincs erőnk segítséget. Szóval inkább tegyük le a „szokások aranyharangját” – és nézzük meg, hogyan épül be valójában valami új az életedbe.

“Szokások: amikor a rutin nem lenyom, hanem megtart – 8. rész” bővebben

Célkitűzés: amikor a cél nem nyomaszt, hanem támaszt – 7. rész

Kezdjük egy őszinte kérdéssel! Voltál már úgy, hogy kitűztél egy célt, majd három nappal később már utáltad magad, amiért nem haladsz vele? Ha veled is előfordult már ilyen vagy hasonló helyzet, akkor jó ha tudod: a cél, amit kitűztél inkább hasonlít egy büntetőbíróhoz, mint egy valódi vágyott állapothoz. Persze, lehet azt mondani, hogy „kell a motiváció”, meg „push yourself” – de vajon kinek az álma az, amit hajkurászol?
És mi van, ha a cél nem egy teljesítendő feladat, hanem egy irány, ami megmutatja, hogyan szeretnél élni?

“Célkitűzés: amikor a cél nem nyomaszt, hanem támaszt – 7. rész” bővebben

A szervezeti stressz nem hisz a kávészünetben

szervezeti stressz

A stressz nem attól lesz probléma, hogy beszélünk róla. Hanem attól, hogy nem. A legtöbb szervezetben a stressz csendben dolgozik. Nem panaszkodik, csak rontja a fókuszt, lassítja a döntéseket és szépen, fokozatosan elveszi az energiát. És igen, lehet egyéni szinten is kezelni a stresszt, de ne feledjük: a stresszkezelés szervezeti kérdés is.

“A szervezeti stressz nem hisz a kávészünetben” bővebben