Egész héten futunk.
Futunk a határidő után, a villamos után, a saját elvárásaink után, és néha olyan elszántsággal loholunk a „majd hétvégén kipihenem” mondat után is, mintha ott a célban valaki pezsgőt osztana és kisimítaná helyettünk az idegrendszerünket.
Aztán eljön a szombat.
És mit csinálunk? Bevásárlás, mosás, főzés, rendrakás, elmaradt üzenetek, családi program, gyors találkozó, kis adminisztráció, nagy sóhaj, majd este fél kilenckor szelíden ráébredünk, hogy a pihenés valahol megint kimaradt. Olyan elegánsan tűnt el a napból, mint zokni a mosógépben. Tudjuk, hogy létezett, csak épp nem találjuk.