Kategória: egyéb

Képzeld el, hogy ülsz egy körhintán. Minden pörög: határidők, e-mailek, családi programok, folyton pörgő gyerekek, állandóan rendrakásra váró lakás. Melletted mások is forognak, néha beleütköztök egymásba, néha csak próbálsz úgy tenni, mintha ez lenne a normális.
És egy nap, a sokadik pörgésnél, valami megáll benned. És megkérdezed: Kié ez az egész tempó? Ez tényleg az én utam? Vagy csak sodródok a többiekkel?

“A belső értékrend – amikor végre nem a világ húz, hanem te tartasz irányt – 6. rész” bővebben

Ugye, veled is előfordult már, hogy egy-egy apróság kiborított? És ugye, te is tudtad már akkor, hogy „nem ez az igazi baj”. A gyerek túl sokáig húzza a cipőjét. A kollégád már megint úgy kezdi a mondatot, hogy „csak egy gyors kérdés”. A párod pont akkor kér meg valamire, amikor egyébként is már hatodjára pakolsz ki a mosogatógépből. És ott jön az érzés: Túl sok. És utána: Mi bajom van? Miért vagyok ilyen érzékeny?

“Az érzések feltárása – amikor a múlt szólal meg benned – -5. rész” bővebben

Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor valami annyira nyomaszt, hogy legszívesebben csak bezárkóznánk. Ilyenkor gyakran azt hisszük, egyedül kell megküzdenünk vele — pedig pont az ellenkezője segít a legtöbbet: ha beszélünk róla valakivel.

“Kommunikáció – mert nem kell mindent egyedül cipelni – 4. rész” bővebben

A stressz felismerése önmagában is nagy lépés. De van egy következő, talán még nehezebb lépcsőfok: elismerni, hogy az, amit érzel – valódi. Hogy jogos. Hogy nem „kicsi probléma”, nem „hülyeség”, nem a „csak én vagyok túlérzékeny”.

Sokan ott akadnak el a változásban, hogy felismerik a feszültséget… majd gyorsan el is nyomják. Mert az élet megy tovább. Mert nincs idő kidőlni. Mert „másnak sokkal rosszabb”.

Az önmagunkkal való őszinteség nem luxus. Hanem alap.

Az elnyomott érzések nem tűnnek el – csak formát váltanak

Egy ügyfelem mesélte nemrég:

„Hetekig fájt a hátam, de csak húztam-halasztottam, hogy orvoshoz menjek. Közben belül is feszítettem: azt mondtam magamnak, nincs jogom panaszkodni, hiszen jó a munkám, szeret a párom. Aztán egy nap váratlanul sírva fakadtam egy Zoom-megbeszélés után – és ott jött ki minden, amit addig nem ismertem el magamnak.”

---

Az elfojtás nem old meg semmit. Legfeljebb késleltet. A test előbb-utóbb kimondja azt, amit a lélek elhallgat.

---

“Elismerés: amikor nem küzdesz tovább a saját valóságod ellen – 3. rész” bővebben

„Nem értem, mi bajom van. Minden rendben van körülöttem, mégis… valami nem stimmel.”
Ismerős?

Sokan nem akkor vesszük észre, hogy stresszesek vagyunk, amikor tényleg azok vagyunk – hanem utólag. Miután kiabáltunk. Miután nem aludtunk napok óta. Miután megbetegedtünk.

“Felismerés: amikor a tested előbb tudja, hogy baj van, mint te – 2. rész” bővebben