Tegnap este olyan zen-ben voltam. Munka után egyszerűen leültem a Duna mellé és vagy másfél órán keresztül bámultam a hömpölygő vizet, a lebegő hajókat, a hazafelé tartó autóáradatot. Olvastam, mint mindig, bár a szavak most nem kötöttek le annyira. Egyszerűen csak léteztem, gondok és gondolatok nélkül. Ekkor még nem is sejtettem, hogy életemben először úgy igazán megtapasztalom, milyen a mosoly hatalma.
Sokszor olvastam és még többször hallottam, hogy mosolyogj a világra és a világ is visszamosolyog rád. Számomra nem akadály, ha mosollyal kell indítani a napot, és ha mosolyt kell az arcokra varázsolni.
A mosoly igazi erejét azonban nem ismertem.
Történt ugyanis, hogy az autóval hazafelé a szokásos útvonalon gurultam és a szokásos piros lámpánál vártam a zöld jelzést. Általában véve a külső sávban haladok, mert számomra az nyújt biztonságot.
A belső sávban megállt mellettem egy hófehér, gyönyörű szép luxus autó. Valóban szép volt, jól meg is bámultam. Gondoltam, megnézem ki vezeti – az a fránya előítélet – , és láttam, hogy egy húszas éveiben járó fiatal lány.
Ő elkapta a tekintetemet, én meg zavaromban elfordultam. De az autó csak nem hagyott nyugodni, és újra kinéztem az ablakon.
Feltűnő voltam, már engem is kezdett zavarni a pofátlanságom.
Ahogy jobban megnéztem az autót magamnak, akkor vettem észre, egy srác ül a lány mellett.
Már olyannyira kellemetlen lehetett az ad hoc bámészkodásom, hogy a fiú figyelmét is felkeltettem.
Sőt!
Előre gurultak az autóval és szinte egymás mellé kerültek az autók első ablakai.
Én pedig olyat tettem, amit soha előtte semmikor máskor és senkivel semmi körülmények között.
Egyszerűen átnéztem hozzájuk – szerintem feszültek voltak már tőlem -, rápillantottam az autójukra és a következőt mutattam nekik széles mosoly kíséretében:
https://www.flickr.com
És ami ezután történt, elsodort.
A srác visszamosolygott, majd integetett nekem. A lány előrehajolt és még az enyémnél is szélesebb mosoly volt a válasza.
Ott állt a piros lámpa előtt három ember és két autó, és vigyorogtak, mint három tök Halloween éjszakáján.
Nem igazán tudom szavakba foglalni, mit éreztem. Nagyjából a 40 perces utamon 50 percig csak vigyorogtam egymagamban az autóban.
Egyszerűen leírhatatlan, ahogy láttam az örömöt az ő arcukon is, egy szimpla, semmi kis hétköznapi szituációból adódóan.
Most értettem meg igazán, milyen a mosoly hatalma. Már nyálasan azt fogalmaznám meg, hogy a szívem és a lelkem csordultig telt örömmel és szeretettel…
De tényleg így volt.
Lehet, hogy ez a mai napi magamba-fordulós estém miatt volt, vagy mert itt a tavasz, nem tudom.
Sokszor adtam és kaptam mosolyt a hétköznapokon, és tényleg nem fukarkodom vele, de ez az esemény minden képzeletemet felülmúlta.
Csak remélni tudom, hogy én is okoztam az ismeretlen párnak és az autójuknak is néhány percnyi boldogságot és azt kívánom mindenkinek, legalább egyszer élje át életében ezt a magasztos és érzelgős és őszinte pillanatot.
Azt tanácsolom, bátran nyissunk és osztogassuk az örömöt, mert meghálálja minden egyes pillanat, amit így adunk és kapunk az életünkben.
Szóval, ma kire mosolyogsz rá? 🙂
Borítókép forrása: https://7-themes.com
