Mostanában egyre több időm van szerencsére a materiális világomon túl a minket túlhaladó vagy meghaladó világunkkal is foglalkozni. Hogy mennyire eltökélt vagyok, bizonyítja a számos tanfolyam elvégzése, ismeretek megszerzése, no meg az, hogy a barátaimmal a Mikor megyünk shoppingolni? kérdésen túl a picit elvontabb témák felé is elhajlunk.
Hozzáteszem a történethez, hogy írtózatosan kételkedő vagyok mindennel szemben, amit nem látok, nem hallok, amit nem lehet megtervezni előre és amit nem lehet kontrollálni utólag. Aztán jött úgy 10 évvel ezelőtt az elvetemült ötlet, hogy elmegyek egy munkatársammal egy olyan tanfolyamra, amiről sok mindent nem hallottam, nem is nagyon értettem, de ő nem akart egyedül menni, én meg éppen a jótéteményes időszakomat éltem.
majd ez a tanfolyam valamit megnyitott bennem.
Onnantól fogva tudatosan kerestem a valami Mást, azokat a dolgokat, amiket nem látunk, nem hallunk, csak érzünk, amelyek rejtve maradnak előttünk, ha a tudatunk egy eddig zárt részére nem pillantunk rá és nem adunk teret számára a kiteljesedéshez.
Na, ez most elég spiri módon hangzott, de nem. Nem történt teljes agymosás, olyanannyira nem, hogy a szilárd világtól továbbra sem tudtam elszakadni, ezért inkább az üzleti élet, a kommunikáció rejtelmeiben létező “furcsaságokat” kezdtem tanulmányozni. Amúgy tök jól jött a mindennapi munkámhoz is, szóval win-win helyzet volt. Vagy spiri – evilági?
Szerencsés vagyok, mert a baráti köröm is pontosan ilyen irányba húzott velem együtt, sőt! Van, aki ezt a módszert ajánlotta és elmentünk, megtanultuk, van, aki azt az irányt mutatta meg és szívtuk magunkba a tudást.
Ám ennek a folyamatos kutatásnak, én-kutatásnak megvan a “veszélye”. Egyre több kérdés merül fel benned és egyre inkább vágysz arra, hogy tudd: ki vagy te és ki lehetsz még ennél is több?
Egyre éhesebben fogyasztottam a különböző tanításokat és még mindig nem találtam meg azt, ami az Igaz Igazságot megmutatná nekem, de azt hiszem, ráérek és nem rohanok sehová. Hiszen, ahogy mondani szokták: nem a cél elérése a siker, hanem maga az út megtétele (ez itt a közhelyes mondások sora volt, amiben ott az igazság).
Utam közben természetesen őrületesen komoly és elvont beszélgetések zajlanak le a barátaimmal… vagyis nem, annyira azért nem, de inkább úgy mondanám, mint amikor a tanoncok úgy tesznek, mintha nagy mesterek lennének már. De ez így jó, ebből lesz a világmegváltás!
A humor mindig is a létünk egy része volt, ezt sosem fogjuk elveszíteni. A minap éppen azon filozofáltunk, hogy a sok módszer és tanítás között vajon mikor találjuk meg azt, amit keresünk, mikor találjunk meg igazi énünket, és feljött a kérdés: Hogyan légy önmagad? s tettem hozzá: úgy, ahogy a barátaid akarják?
Ezen akkor jót nevettünk, percekig csak dícsértük magunkat, milyen frappáns beszélgetéseket tudunk lebonyolítani, aztán egy pici csend következett.
Beért a kérdés.
Van módszer, amely kérdésekkel dolgozik és vannak coaching eszközök, amelyek a kérdésekre alapoznak (mondjuk a coaching alapeszköze, na, így sikerül “nagyot” mondanom), de igazából néha tényleg megállj-t parancsol egy-egy kérdés.
Mert mi is történik sokszor az életünkben? Van egy szokásos, mondanám átlagos környezet, amelyben élünk, amelyben szüleink, az iskolák, a minket körbevevő világ megtanít sok mindenre. Hogyan viselkedj. Vagy hogyan ne. Mit mondj, vagy mit tégy. Akár hogyan gondolkozz. Nekem is megmondták, hogy az új ruha az luxus, ezért másét kell hordani. A főiskola csak úrizálás, az érettségi pont jó lesz egy gyári munkához. Lakásod soha nem lesz, mert annyit nem kereshetsz tisztességes munkával. És a kedvencem: Jobb félni, mint megijjedni!
És én így is éltem az életemet. Ebben a boldog, majd egyre inkább boldogtalan tudatlanságban. Aztán a szülői házból (és városból) kikerülve megláttam a világot. Az embereknek nincs bűntudatuk, ha ruhákat vásárolnak, a körülöttem levők számára igenis fontos, hogy tanulhassanak még, és lám, tisztességes munkával is lehet lakást vásárolni.
Hogy lehetséges ez?
Ahogy teltek az évek, szépen lassan megkaptam a válaszokat, de a környezeti “nyomás” továbbra is jelen volt. Csak más és más témákban. És amikor arra törekedtem, hogy kilépjek egy- egy élethelyzetből, mindig voltak körülöttem olyanok, akik jószándékkal figyelmeztettek: de ez hülyeség, ez úgysem sikerülhet, csináld csak, utána meg mész koldulni, ja, nyugodtan adósítsd el magad vagy 20 évre… sorolhatnám.
Szóval, akkor hogy is van ez, hogy madarat tolláról, embert barátjáról?
Mert a barátaim csak nem akarnak nekem rosszat? Ők mégis csak látják, miféle szerzet vagyok és merre haladhatok, nem?
És így teltek az évek… újra és újra visszaléptem nagy tervektől, új lehetőségektől, mert hallgattam. Rájuk. Másokra. Mert az ember fél. Mi lesz, ha meglépek valamit és mindenki, aki körülöttem szeretettel viseltetik irántam, megharagszik? Elfordul? Mókuskerék. Szaladok, szaladok, szaladok, de tulajdonképpen sehová sem jutok.
Szóval, a kérdés: Hogyan legyek önmagam? Úgy, ahogy a barátaim akarják? Úgy, ahogy a barátaim akarják.
Sehogy.
Ezért eljött a pillanat, amikor szépen lassan a barátok száma csökkent. Mondták, hogy önző vagyok, mert csak magammal foglalkozom. Mondták, hogy antiszociális vagyok, mert kerülöm az “elnyomók” társaságát. Mondták, hogy rossz vége lesz annak, ha ilyen sokat elvonulok.
Aztán nem lett igazuk.
Cseppet sem érzem magam önzőnek, mert magammal IS foglalkozom, legtöbbször. Kivel mással tenném ezt, hiszen ÉN soha nem hagyom el MAGAMAT, MI ketten mindig itt leszünk egymásnak. Hát nem ez a legszorosabb kapcsolat?
Nem érzem magam antiszociálisnak sem, mert csak olyan helyekre és helyzetekbe indulok el, ami várhatóan kellemes lesz nekem, amiben közös jó élményeket szerezhetünk és nincs benne kényszer, nincs benne Ezt kell tenned.
És csupán hasznát látom annak, ha néha pár napra elvonulok a világtól és ránézek a saját működésemre, a saját gátjaimra, a saját magam által felhúzott falaimra, amelyek megakadályoznak abban, hogy szabadon éljek. Ui. van még belőlük bőven.
Lehet, hogy nincs 200 barátom. Csak az a néhány, akik nem akarják megszabni, hogyan éljem az életemet. Elég, ha én beszabályozom saját magam. Azzal is van bőven munka.
Szóval, visszakanyarodva a kérdéshez: Hogyan légy önmagad?
Nekem ez a válaszom: Úgy, hogy légy többet önmagaddal.
?https://www.pixelstalk.net/
