Tarot és a nagyvállalati coaching

Hogy kérem szépen, micsoda? Spirituális és nagyvállalati és coaching is? Miféle új szerzemény van a láthatáron? Tessék lecsüccseni a fenekünkre, és rögtön el is magyarázom ezt a kora reggeli gondolatmenetemet.

20 éven át nagyvállalati környezetben dolgoztam. Munkám során (na, ez most úgy hangzik, mint egy motivációs levél első sora), szóval a munkám jelentős részét más emberekkel történő kommunikáció, visszajelzés, beszélgetés, akadályok leküzdésére irányuló új magatartás előcsalogatása tette ki.

Ebből kifolyólag nem csupán szerény személyem meglétével járultam hozzá a sikeres beszélgetések zárásához, bármilyen kecsegtető is lenne, de számos eszközt is szükséges volt “bevetnem”.

Nyilván, egy coach fegyvertára kimeríthetetlen, ám mégis, mikor a tarsolyomból előhúztam egy pakli Tarot kártyát, a szemek nagy része azért bárány és az új kapu szindróma szerint kikerekedett, vagy felszaladt a szemöldök úgy homloközép tájra, mint Pista bácsinak, mikor a kapuban meglátja unokáját frissen festett lila hajával.

Én, aki hosszú éveken át csak a kézzel fogható, a “hiszem, ha látom” bizonyítékoknak hittem, csillogó szemekkel és még annál is több hittel az arcomon tükröződve tettem ki az asztalra a Tarot kártyát, hogy izgatottan vessem bele magam egy új párbeszédbe.

Oké, de hogy kerül be a Tarot a multihoz?

A kérdés jogos, és lehet, egy kanyarral vissza is fordulnék. Mióta hangzatos elméletek és számos unalomig kiült, hidegpogácsás & automata kávés tréning mutat utat az új vezetői generációnak a pípölmenedzsment jótékony hatásának és szükségessének bűvköréhez, azóta kötelező elem a szervezetek életben az értékelő beszélgetés és a fejlesztő visszajelzés.

Hogy milyen szinten varázsolják a munkavállalók elé ezt az egyébként valóban nagyon hasznos eszközt (ha jól használnák), szerintem arról elég sokan tudnának izgalmasabbnál izgalmasabb történeteket mesélni a “Köszönjük a munkádat!” valamint a “Természetesen, hétfőn érkezik a számládra hálánk és köszönetünk” mezsgyéje között.

Igen, ezek a beszélgetések többnyire pont annyi hasznosságot nyújtanak, hogy a munkavállaló megnyugodjon: ebben a félévben is lesz juti, a főnök pedig kellően feszengjen, hogy most mi a fenét mondjon.

És akkor itt jön képbe a tarot kártya!

Jó, ez még egy kicsit korai volt. A tarot kártya előtt még megemlíteném, hogy értékes és valóban fejlesztő beszélgetésekre igenis szükség van – persze, kivéve akkor, ha te mondjuk pont azok közé tartozol, akiknek teljesen mindegy, hol tartasz az életben önmagad fejlődésével kapcsolatban, mondja meg a főnök, hogy mi kell és akkor nincs szükség nehezített pályás gondolkodásra és felelősségvállalásra. De ugye, te nem…

Az értékes beszélgetések valójában nem attól válnak számomra értékessé, hogy a másik problémájára azonnal felvázolom az általam ajánlott megoldási lehetőségeket, mert különben is, az NEKEM bevált (vagy legalábbis van róla nézőpontom), szóval, hülye vagy, ha te nem így csinálod… hanem attól, hogy az mentálisan, érzelmileg vagy új gondolatok síkján értéket teremt.

Például jól esett csak kiventillálnom magam és köszönöm, hogy csendben, közbevágás nélkül meghallgattál.
Vagy, hogy hagytad, hogy a saját problémámra néhány jól célzott kérdésed mentén én hozzak megoldásokat (ha már az én bajom, legyen a megoldás is az enyém).
Hogy tiszteletben tartottad a mondandómban az ÉN részemet és nem akartad mindenáron beletuszkolni a TE részedet.

És akkor most már tényleg jön a Tarot

A Tarot kártya számomra azon túl, hogy szeretem különböző helyzetekre használni, kreatívitást, elrugaszkodást jelent a pőre valóságtól.

Az embereket már a megjelenése is kizökkenti a múlton való rágódásból és a jövőbeli aggódásból, mert nem értik, mit keres a kártyák között a Halál, egy lovagoló csontváz kíséretében (főleg, mikor megtudják, hogy ez nem kizárólag rosszat mutató kártyalap). Kizökkenti őket és máris az itt és most-ban vannak.
Abban az állapotban, amire pont szükség van egy tartalmas és értékes beszélgetéshez. Mert ki a fene nyomkodná a mobilját, miközben egy Ördög – Halál – Végítélet kombót kap leosztásban?

A tudatos jelenlét mellett számomra a kreatívitást is jelenti. És akkor itt jön a titok nyitja: nem jóslásra használom a kártyát (igazából, a Tarot kártyát vetők sem arra használják), hanem alternatív lehetőségek tárházát tudom általa bemutatni.

Kalandozás a kártyák mentén

Egy-egy kártya mentén elkezdünk beszélgetni és teret és időt nyújtunk a felbukkanó új gondolatoknak, aha érzéseknek. Itt van például a lángoló Torony kártyája, melyből emberek hullanak a mélységbe, és a felforrósodott aranykoronya csak úgy szárnyal a sötét semmibe! Lerövidítve: egy korábban biztonságosnak vélt helyzet, környezet, életszakasz falainak a leomlását jelképezi, tökéletes beszélgetési kiinduló pontja lehet ezeknek a kérdéseknek:

  • Hol érzed az életedben / munkádban azt, hogy minden összedől, amit eddig felépítettél? Mi tettél te, hogy ez bekövetkezzen? Mit nem tettél, hogy ez bekövetkezzen?
  • Milyen érzés ez számodra?
  • Mit ad ez neked?
  • Tételezzük fel, hogy leomlik a Tornyod, mi lesz a következő lépésed? Kik azok, akok a romok felett segítségeid lehetnek?
  • stb. stb. stb.

    Amikor egy darab kártya mentén kikerekedik egy 30-50 perces beszélgetés, nos, igen, akkor engem is boldogsággal tölt el az, hogy egy nagyvállalati környezetben, a 360 fokos üres értékelés helyett egy Tarot kártyás őszinte, mély beszélgetés kerekedik, felismerésekkel, érzések tudatosításával, és talán következő lépések megfogalmazásával.

    Oké, talán még az is benne van a pakliban, hogy a folyosón arról susmorognak, “te, ott az a spirikócs”. Egye fene.


    📷 https://stylecaster.com/tarot-decks//


    Ha kedvet kaptál egy Tarot kártyás beszélgetéshez munkahelyi vagy magánéleti elakadásaid kapcsán, keress bizalommal! Időpontot az alábbi menüpontban tudsz foglalni.

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ismerd meg a Stressztudatosság módszer alapjait és nézz bele a Kezdő csomagba!

    Szerezd meg most a Kezdő csomagot, mindössze

    3.990 forintért

    KATTINTS IDE

    This will close in 0 seconds