A munkaközi szünetet hazánkban a Munka törvénykönyve szabályozza. Oh igen, ez az az időpont, amikor végre kiszaladhatunk ebédelni egy jó nagyot a többiekkel a közeli kantinba. Aztán vagy sikerül betartani a törvény adta időkeretet, vagy nem… Egyébként, hallottál már a kellközi szünetről?
Nos, elárulom, ilyet biztosan nem szabályoz a törvény. De mi az a kellközi szünet?
Az életünk telis tele van csupa mókával és kacagással, kivéve, ha éppenséggel agyonnyom minket a számos munkahelyi határidő, ha fogalmunk sincs mikor és hogyan oldjuk meg a gyerekkel az otthoni matekozást, és nem mellesleg 3 szennyeskosárnyi ruha vár szomorúan, hogy végre örömtáncot járhassanak a mosógépben és öblítőben mártózva száradjanak meg lazán heverészve a ruhaszárítón.
Szia, van kedved este futni egyet? – Oh jaj, nem lehet, mosnom KELL. És hétvégén akkor egy ebéd, kávézás. – Jaj, az sem jó, mert takarítanom KELL, este jönnek vendégek. – Oké, akkor jövő héten egy tali? – Huh, tök jó lenne, de jövő héten el KELL intéznem egy csomó mindent.
Ha ez a beszélgetés éppenséggel nem egy felbomló barátság kezdete, akkor kezdhetünk gyanakodni, hogy jóbarátunk a KELL országába ragadt.
A házban rendnek kell lennie, a vacsorának estére készen kell lennie, a kertnek minden időben szépnek kell lennie… elvárások, elvárások, elvárások.
De hogy jön ide a kellközi szünet?
Ma egy jóbarátomnál ebédeltem, aki az ebéd közben is a céges laptopot nyomogatta és chat üzenetekre válaszolt, rendszerellenőrzött, ügyeket intézett. Miközben egymagam majszolgattam ebédemet, azon gondolkoztam, vajon hol és mikor tart szünetet a napjában, a munkájában, a tevékenységeiben.
A miért nem teszi le picit a gépet kérdésemre azonnal jött egy KELL válasz és pimasz módon, mielőtt visszakérdeztem volna, hogy mennyire igaz ez az állítás, már ismételten mélyen belebújt a céges emailezés rejtelmeibe.
Azon kívül, hogy a társalgásunk is eléggé darabosra sikeredett, én inkább aggódtam a szünet nélküli hajtás miatt. Végig nézek az ismerőseim életében (pfúj, rossz szokás, tudom, hogy másokéban turkálok), és mindenhol csak feladatok és elvégzendők halmazát látom.
Mert a papírforma szerinti szabadidőben hivatali ügyeket intéznek, bevásárolnak, takarítanak, ablakot pucolnak és még megannyi elmaradt munkát igyekeznek bepótolni.
hol van az az idő, amikor csak önmagára tud figyelni az ember?
Egy másik barátom nagyon szeretne mindfullnes tréningre menni és ezt hosszasan ecseteli számomra, miközben kiszórja a kutyának a tápot, alacsonyabb hőfokra veszi a sütőt, beindítja a következő mosást és a szobába menet összeszedi a gyerek dolgait, kifelé jövet még behajtogatja a férje nadrágjait a szekrénybe. Mondtam is neki:
ha egyszerre vagy jelen mindenben, akkor nem vagy jelen semmiben.
Én személy szerint nagyon fontosnak tartom, hogy az embernek legyen ideje akár napi szinten is önmagára, a lecsendesedésre. Az alkotó semmittevésre, ahogy szeretem hívni ezeket a perceket, szerencsésebbek esetben órákat.
Hogyan lehetséges az életünket összeszervezni, ha nem tudunk leállni és végig gondolni mit miért és mikor teszünk? Hogyan lehetséges figyelni egy beszélgetőtársra, ha közben emailekre válaszolunk, messengerben írogatunk és közben Facebook-t pörgetünk? Hogyan várhatnánk el magunktól a feltöltődést, az energiák összerendezését, ha folyton kimerítő feladatokat végzünk és generálunk magunknak nap, mint nap?
mit lehet tenni, hogy visszaszerezzük a kellközi szüneteket?
Először is, csípjük el azokat a gondolatokat a fejünkben, amikor automatikus azt válaszoljuk, hogy valamit meg KELL tenni. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy minden estére főznünk kell? Egészen biztosak vagyunk benne, hogy azokat a bizonyos emaileket este KELL elküldeni? Egészen biztosak vagyunk abban, hogy a 25 perces ebédszünetünkben két kanál leves között még chat válaszokat KELL írnunk?
A túlterhelt napok nem csak a testünket, az elménket is lefárasztják. Ha az egész napunk tényleg 24 órás rohanásból áll, akkor jó, ha megcsengetjük a vészcsengőt magunkban. Ha azt gondoljuk, hogy otthon és a munkahelyen minden a mi feladatunk, akkor jó, ha újraértelmezzük a munkához való viszonyunkat (és mások viszonyát a munkához).
Mi lehet a legrosszabb forgatókönyv, ha 10 perccel később megy a válasz email, vagy ha szerdán és pénteken nem főzünk otthon? Gyanítom, hogy nem fog a Föld forgása megállni, ám de rettentően jó érzés ezek helyett egy picit megpihenni és csak egyszerűen ülni és bambulni néha a semmibe.
Tehát, kérdőjelezzük meg a KELL szükségességét! Sőt, merészebb vagyok és egyenesen tervezzünk be a hetünkben pihiórákat. Elég csak egy nap, csak egyetlen egy kis délutánocska, amikor azt tehetjük, amit csak akarunk. Amikor tényleg az ÉN az ÉN-el foglalkozik. Icipici önszeretet, babusgatás a lelkünknek.
És ha kapásból az a válaszod, hogy ”Nekem erre nincs időm”, akkor el kell (na jó, nem kell, de azért érzékletesebb így), hogy szomorítsalak: valami nincs rendben az időbeosztásoddal. A hétköznapi hajtás és az állandó tevékenységek között elvész az élet, a nagybetűs élet. Nem azért élünk, hogy számlákat fizessünk és reggeltől estig gürizzünk.
Egyébként a számos időfelszabadító technika és módszer leghalálosabb ellensége az akarathiányunk. Mert a „kéne” az nem elég a cselekvéshez. Elszántság, tervezés és bátorság kell hozzá. Utóbbiból sok, mert valami egészen újat szeretnénk az életünkbe vinni és ez a környezetünket is érinteni fogja.
Te mikor ültél le utoljára a saját társaságodban egy kávéra?
Ha végig nézed a hetedet, napodat, mennyi KELL cselekvés vesz körül?
Mire lenne szükséged ahhoz, hogy ezekre a KELL dolgokra máshogy nézz?
Hol gátolod meg önmagadat a pihenésben, a jelenlétben?
Mit vagy hajlandó és képes megtenni a változás érdekében?
Ha szeretnél változtatni a szokásaidon, hogy azok tényleg hatékonyak legyenek, keress bizalommal! Időpontot az alábbi menüpontban tudsz foglalni, vagy a +36-20-254-2524 telefonszámon, de írhatsz bátran az info@magadontul.hu email címre is.
