Izgatottan várod a következő villamost. Gondolataid cikáznak a talán bekapcsolva felejtett vasaló, és a 3 óra múlva esedékes értekezlet között. Az arcodat fújja a reggeli szél, és közben vágyakozol egy hagymás tojásrántotta után. Jó munkásember lévén feltuszkolod magad a síneken közlekedő nyikorgó ember szállító dobozokba. Kezdődik a szürke munkás élet szürke munkásreggele.
A villamoson ülve úgy szorítod magadhoz táskádat, mint árva gyermek háborús zónában az utolsó falat kenyerét. Érhető, hiszen a gondosan előkészített ebéded ott lapul a táska alján.
Szinte üdítően hat a feletted álló nő állandó káromkodása. Kezdetben értetlenül figyeled a jelenséget, ám végül mégis elhiszed a szemeidnek, amit látnak: jól szituált nő káromkodik hosszú percek óta. A villamos már egy perce egy helyben áll. Jogos az indulata. Vagy még sem.
Kicsi káröröm vegyül el benned, mert hosszas mérgelődését egy cipőre-taposás tudja csak felülmúlni. Élvezed, hogy káromkodási repertoárja kibővül két másodperc alatt.
Egy átlagos munkanap vár rád. Ugyanazzal az intenzitással fogyasztod a reggelidet. Végeláthatatlannak tűnnek az értekezletek. Elveszel délben a hömpölygő sorban az étkezőben. Győzelmi zászlót bontasz 16.30-kor.
Hazafelé menet kevésbé zavar a sodró tömeg és nagyvonalúan megengeded magadnak, hogy eggyel későbbi buszra szállj fel.
Deja vu érzésed támad újra a villamoson.
Egyetlen egy kapaszkodót keresel kétségbeesetten, végül beletörődsz könnyed elengedéssel, hogy körbevesz a tömeg és óvón vigyáz testi épségedre.
Nem, nem látod a boldog arcokat. Pedig véget ért a munka. Szinte már rosszul érzed magad, ha elégedett mosollyal néznél ki az ablakon.
Állomásról állomásra szűkül a szabad helyek száma. Semmi szükség már kapaszkodókra. Látod az arcokat, amint két megállón keresztül csak munkásemberek nyomkodják az ajtónyitót.
Némi undorral és megvetéssel tekint ember emberre. Félelem tükröződik sok úri pillantásban. Reménykednek, festék és kosz nem vándorol át ruháról ruhára.
Pedig csak fáradt munkások pillednek egymásnak dőlve. Megtörve bámulják bakancsuk orrát. Elfáradt testüket kiégett elméjük irányítja.
Azon tűnődsz, vajon mi különbség van utazó és utazó között.
Kinek a fáradtsága ér többet vagy kevesebbet?
Miért néz félve egyik a másikra? Miért olyan félelmetes egy poros munkásruha? A melletted ülő többnek érzi amit végez a közért? Egy laptop és egy íróasztal sikeresen győzedelmeskedik egy lapát és egy fúró felett?
Vajon hányan néztek áhítattal a betonútra, amire lépnek? Mennyi szívben született hála egy épületben járva? Hol van a különbség a félresikerült útfestés és a hibásan megküldött éves jelentés között? Mit jelent, hogy munkásember?
Az út végére érsz.
Nyílik az ajtó és egyformán lassú léptekkel távozik a magassarkú és munkavédelmi bakancs egyaránt.
Borítókép forrása: https://unsplash.com
