Az óra csörgése helyett mobilod rázza ki fejedből álmodat. Oldalra tekintve életed szerelme elnyomó zsarnokként szorítja arcához a kispárnáját. Várod, hogy kedvesen rád mosolyogjon, oly’ csodás lenne, mint egy romantikus filmben. Egy halk dünnyögésig tartott az idilli pillanat.
A fürdőszoba tükrében egy ismeretlen tekint vissza rád, aki kötelességtudóan lassú léptekkel veszi az irányt a gyerekszoba felé. Kegyetlen tábori csendőrnek érzed magad, de akkor is felébreszted őket.
A konyhában egyetlen egy lelkes lélek várja érkezésedet. Négylábú őrződ az Univerzum minden szeretetét eléd veti. Farokcsóválása még az álmos reggeleket is kirázza szürke fátyolából.
Reggelit készítesz, művészi precizitással a család minden tagjának. Külön, egyesével. Igaz, csak az Ugató mond köszönetet érte arcod benyálazásával.
Miután hősiesen felébresztettél mindenkit a házban, elindultok az élet forgatagában. Éppoly kihívással teli az iskolasors a család egyik felének, mint egy projekt menedzselése a család másik felének.
A reggeli hangulatodat meghatározza a tömegközlekedés nagyvárosi léte. Az illatnak álcázott szagok tömény ereje, az emberek kedves érdektelensége. Már szinte színpadias lelkesedéssel szemléled, ha társaid egymás lábára lépvén egy melodráma kellős közepébe sodornak. Mindeközben a legújabb AirPod-n keresztül kedvenc zenédet hallgatod.
Munkahelyed az előző héthez képest mit sem változott, bárhogy is vártad a csodát a liftben felfelé menet. Mégis élvezettel veted bele magad a közös kávézás örömébe. Naponta megújuló naivitással kapcsolódsz a konyhai beszélgetésekbe. Képzeletben hashtag lelkesedés és hashtag pozitív szavak jelölést adnál az asztaltársaságnak, helyette azonban szomorú szmájli témák támadják ébredező tudatodat.
Észre sem veszed, ahogy sejtenként épülnek be szellemi tulajdonodba a kritizálás, az elégedetlenség, az ‘ennél már csak rosszabb lesz’ méregnyilai. Értetlenül bámulod a monitorodat. Érzed, hogy hiányzik az a plusz.
Végeláthatatlan megbeszélések csatamezején vészeled át a délelőttödet. 12.00 órakor haladsz a céges étkező felé a kígyózó tömegben, mint egy apró kis pont.
A 15 perces ebédet 50 perc alatt fogyasztod el, és már előre felsóhajtasz: az út az irodáig nagyon hosszú lesz. Adminisztratív munkáidat néha a közösségi oldal átgörgetésével szakítod meg.
Az órádra nézve elindulsz utódaid felé a munka végeztével, számukra ingyenes uber szolgálatot teljesítesz.
Imádott családod otthon hagyod rövid időre, és birtokba veszel egy futógépet a közeli edzőteremben.
Suhansz a szélben. Érzed, rohansz a világ szélére. Ahogy a lábaid a futópadon dobbanak, úgy hullanak le rólad a súlyos gondolatok. Vállad egyre könnyebb, szíved egyre szabadabb, elméd egyre tisztább. A verejték a homlokodon cseppenként távolítja el az összes negatív energiát, amely mentális síkon raktározódott el benned. Az öltözőbe érve boldogságot ont fáradt tested.
Hangos családi vacsora és kötelező házi feladatok ellenőrzése teszi keretbe a napodat. Mikor mindenki nyugovóra tér, te izgága módon még kivasalsz néhány inget és nadrágot.
Nyugovóra hajtod fejed, s nézed némán az ablakon át a csillagos eget.
Gondolkozol.
Elég bátor vagy nemet mondani a gépies reggeleknek?
Elég bátor vagy nemet mondani a romboló irodai kávézásoknak?
Elég bátor vagy nemet mondani a hasztalan értekezleteknek?
Elég bátor vagy nemet mondani a körülményeknek?
Elég bátor vagy nemet mondani a megszokásaidnak?
Elég bátor vagy nemet mondani a komfortzónádnak?
Már tudod, holnaptól egy új fejezet kezdődik Életed könyvében.
Borítókép forrása: https://wall.alphacoders.com
