Anthony de Mello: Ébredj tudatára

A könyv, amit nem tudtam letenni. Minden egyes szava úgy szívódott fel bennem, mint éhező testben a táplálék. Egyszerre volt polgárpukkasztó és Istent kritizáló, humoros és szerethető, cinikus és igazságosztó. Anthony de Mello nagy sikerű könyve kötelező olvasmány lehetne minden éhező léleknek.

Amikor a könyvet digitális formában kezembe vettem, úgy gondoltam, no, jön egy szerzetes, leírja hogyan találjuk meg Istent önmagunkban, s a vallás által miképpen találunk békét a szívünkben. “Anthony de Mello: Ébredj tudatára” bővebben

A futás ereje

futás

Mostanság meglehetősen fogyóban van a szellemi és fizikai ereje létemnek,  így semmiképpen nem csodálkoztam néhány napja azon, hogy az előre megbeszélt időpontra kerek 90 perccel hamarabb érkeztem. A szemeim pontosan arra törekedtek, hogy megpihenve,  álomba szenderülve fantáziálhasson elmém egy boldog, és megfelelő alvásidőben gazdag létről. Ki gondolta volna, hogy egy 3 perces futás tesz majd elégedetté kisvártatva. “A futás ereje” bővebben

Színes esernyők kavalkádja

esernyők

Egyesek szerint borzalmas az idő mostanság. Mások szerint meg csodálatos a természet. Tény, hogy naponta kell megválogatnunk, éppen melyik évszakhoz méltó kabátot vegyük fel reggelente. Mit számít ez? Ha az idő borongós, és zord szelek fújnak, kötelezően követnünk kell az időjárás szeszélyeit, vagy eldönthetjük, hogy reggelente színes esernyők kavalkádja tárul szemünk elé. “Színes esernyők kavalkádja” bővebben

Utazás minden percünk

utazás

Kimeríthetetlen számú cikk, interjú, videó és előadás szól arról, életünket milyen csodás eszközökkel tudjuk akadályoztatni. Gyakran szomorkodunk a múlt emlékein, vagy rágódunk a jövő láthatatlanságán. Keressük a miértjeinkre a válaszokat, ám sosem tesszük fel magunknak a  hogyan továbbokat. Kesergünk minduntalan a vesztett dolgainkon, de készakarva eltakarjuk szívünk elől a tanulságokat.  Elfeledjük hogy életünkben utazás minden egyes percünk. “Utazás minden percünk” bővebben

Ismerd meg a Stressztudatosság módszer alapjait és nézz bele a Kezdő csomagba!

Szerezd meg most a Kezdő csomagot, mindössze

3.990 forintért

KATTINTS IDE

This will close in 0 seconds