A futás ereje

Mostanság meglehetősen fogyóban van a szellemi és fizikai ereje létemnek,  így semmiképpen nem csodálkoztam néhány napja azon, hogy az előre megbeszélt időpontra kerek 90 perccel hamarabb érkeztem. A szemeim pontosan arra törekedtek, hogy megpihenve,  álomba szenderülve fantáziálhasson elmém egy boldog, és megfelelő alvásidőben gazdag létről. Ki gondolta volna, hogy egy 3 perces futás tesz majd elégedetté kisvártatva.

Hogy ébrenléti állapotomat megőrizzem, valami fura oknál fogva nekiálltam olvasni. Szinte már éreztem, amint repül felettem az idő puha szárnyakon. Töretlenül nézegettem telefonom óráját, ami minduntalan visszarántott a lassú valóságba: nem. Csak képzelni szeretném, hogy az órák pörögnek mellettem.

Ekkor hirtelen éles hang törte meg belső csendemet.

Először azt hittem, egy rosszul megszerelt öreg autó, de az éles és fájdalmas hang egyre közeledett felém. 

Nézegettem az autóm ablakán át, honnan és miért és kitől jön a szenvedést visításban reprezentáló sírás, amikor egyszer csak egy barna színű, kölyök keverék kutya rohant el nyüszítve előttem, nyakában lógó flexi pórázzal. Olyan pincser féle, vékonyka alkatú, nyurga lábú kis kölyök volt.

Magán kívül rohant menedéket keresve. A póráz minduntalan vissza csapódott a nyakába. Nekirohant néhány lépcsőház üveg ajtajának, szinte függőlegesen próbált a házak falán felszaladni. A végtelen felé futás  számára az életet veszélyeztető borzalom egyetlen megoldása volt.

A járdán sétáló emberek között villámgyorsan lavírozott, a trolimegállóban álló várakozók pedig reménytelenül igyekeztek elkapni.

A gazdi a 2×3 sávos út másik oldalán rohant, és üvöltötte: “Kapják el!” Reménytelenül nézett át hozzánk, hátha valaki sikerrel jár. 

Mellettem egy motoros futár felpattant a lovára, majd elindult a kutya irányába. A pizzára még várnia kellett az éhes megrendelőnek.

Nekem volt már hasonló élményem, amikor az elsőszülött főhercegem testi épségre nem vigyáztam, és a szintén flexi póráz kicsúszott a kezemből, ami visszacsapódott rá, ő pedig ijedtében kifutott az útra. A 6 hónapos kutya akkor szerencsére két autó között megtorpant, és eltudtam kapni. Flexi póráz kidobásra került még aznap este.

Ajtókulcs ki. Könyv ledob. Ajtózár sípol. A futás megkezdődik. 

Hihetetlen, milyen ereje van annak, ha az aggodalom eluralkodik, és látja az ember egy ártatlan lélek szenvedését. Arra sem figyeltem, hogy az autó ablaki lehúzva maradtak. A parkolóóra elindítása nagyon messze volt a gondolataimtól. 

Két utcát szeltem át. Mellettem a motoros elsuhant. Jobbra kanyarodtam egy kis utcába, és én bizony a belvárosi forgatagban, az út középen, blézerben,  irodai felszerelésben lenyomtam egy 3 perces sprintet, amikor megláttam a járdán rohanni az elveszett kis lelket.

Némiképpen lenyugodhatott, mert már nem nyüszített, csak azt lehetett hallani, ahogy a póráz folyamatosan a járdának csapódik. 

Az emberek értetlenül szemlélték az akciófilmbe illő jelenetet, de engem csak az érdekelt, hogy a futás minél gyorsabb legyen, és még a következő kereszteződés előtt elkapjam a kis bolondot.

Lassítva jött mellettem egy nő a X akárhányas autójával, és én meg sem vártam, hogy feltegye a kérdést. Futás közben bekiabáltam, hogy el kell kapni a kutyát a sarkon. Rálépett a gázra, remélve,  hamarabb odaér,  mint én. 

Aztán a sarkon hirtelen feltűnt egy nénike kis gurulóssal (SzuperNagyi), befutott egy munkás srác a másik irányból,  festékes overálban, megállt az X méretű autó, feltűntem én a blézerben zihálva, és gazdi barátnője egy másik kutyával is oda toppant. 

“Kapják el a kutyát!”

A nénike rátaposott a pórázra, a srác elállta a szabad utat, én pedig elkaptam a remegő kutyát. Gyorsan átkerült hozzám, mert félő volt, hogy félelmében harapni fog, de végül 30 másodperc múlva behúzott farkincáját boldogan csóválta. 

A gazdi barátnője odaért, és egyszerűen sírva csak átölelt. 

Fura jelenet volt, de érthető. Mindenkinek le kellett nyugodnia, s miközben én próbáltam levegő után kapkodni a szokatlan testmozgás után,  megjelent a sokkos gazdi is.

Még jó tíz percig álltunk a sráccal, és igyekeztünk biztonságot teremteni mindenkinek. Végül visszasétáltam az autóhoz. 

Ekkor tudatosult bennem, hogy a fáradtságom és nyúzottságom elillant egy pillanat alatt.

Éljen az adrenalin!

S hogy mik a tanulságok?

Az emberek félredobva önző kis világukat, képesek ezekben a rohanó hétköznapokban egy közös ügyért erőfeszítéseket tenni.

Képesek rangtól, kortól függetlenül összedolgozni.

Tudnak együtt örülni más boldogságának. 

Remélhetőleg, a gazdi egy életre megtanulta, hogy a flexi póráz életveszélyes. 

Hogy mindig jókor és jó helyen vagyunk.

És a futás ereje képes mindenféle korlátot lerombolni.

Te mikor “futottál” utoljára? 

Borítókép forrása: Két négylábúm két-két lába 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.