Kimeríthetetlen számú cikk, interjú, videó és előadás szól arról, életünket milyen csodás eszközökkel tudjuk akadályoztatni. Gyakran szomorkodunk a múlt emlékein, vagy rágódunk a jövő láthatatlanságán. Keressük a miértjeinkre a válaszokat, ám sosem tesszük fel magunknak a hogyan továbbokat. Kesergünk minduntalan a vesztett dolgainkon, de készakarva eltakarjuk szívünk elől a tanulságokat. Elfeledjük hogy életünkben utazás minden egyes percünk.
Sokszor mondjuk magunknak, hogy “inkább meg sem próbálom, jobb a biztos, mint a bizonytalan”.
Talán még ennél is többször óva intjük magunkat, csak a kezünket meg ne égessük.
Jól van az úgy… miért vesződjek vele….
Mérlegeljük a várható veszteségeket, és óvatosan tesszük meg az első lépéseket.
Legnagyobb igyekezetünk ellenére mégis egy őrületes hullámvasúton ülünk, és egyszer fent, máskor lent jár rozoga kis szerelvényünk.
Mennyivel könnyebb lenne, ha mindig tudnánk, mire számíthatunk?
Ha minden percünk előre ismert lenne, és könnyedén hoznánk meg biztos lelkiismerettel döntéseinket?
Ez valóban szép lenne.
De ahogy mondani szoktuk, az élet nem ilyen egyszerű.
Vagy mégis?
Mi lenne akkor, ha egyenesen várnánk, az Élet mit tár elénk?
Ha nem rémülnénk meg, és valódi könnyedséggel fogadnánk el, amit a Sorstól ajándékként kapunk?
Vajon milyen lenne az a gondolat, hogy utazás minden percünk, amelyet itt tölthetünk, és a velünk történtekre úgy tekintenénk, mint amikor egy új, és ismeretlen tájat, kultúrát fedezünk fel?
Amikor lelkesen veszünk részt egy új projektben, noha tudjuk, egy napon véget ér, mi mégis azt mondhatjuk magunknak: igen, ide is elutaztam, élveztem minden percét.
Amikor véget ér egy fontos szakasz életünkben, talán elengedünk valakit, mi mégis azt mondhatjuk magunknak: igen, ide is elutaztam, élveztem minden percét.
Amikor elveszítünk pénzt, rangot, hatalmat, mi mégis azt mondhatjuk magunknak: igen, ide is elutaztam, élveztem minden percét.
Vajon milyen lenne életutunk, ha nem pusztán azon elmélkednénk, miközben csomagjainkat pakoljuk össze az utolsó napon szállodai szobánkban, milyen kár, hogy véget ért; hanem azt mondanánk, mennyi élményt és örömet kaptam?
Utazunk. Folyton utazunk. Minduntalan új állomásokra érünk, míg körülöttünk újabb és újabb utastársak érkeznek. Hozzák viszik különböző csomagjaikat, és egymás életének részeivé válunk kisebb-rövidebb időre.
Hát nem lenne csodálatos, ha életünk minden eseményére, mint egy fantasztikus utazás , úgy tekintenénk, amelyről vaskos fényképalbumok készülnének, hogy elmerenghessünk utólag annak minden szépségén?
Borítókép forrása: https://unsplash.com
vicces vagy… “élveztem minden percét.” a mesékben… de még sincs ilyen.