Milyen a szabadság íze?

A szabadság íze vitathatatlanul először édes. Szinte már alig bírja kivárni az ember, mikor kóstolhat bele, főleg, ha közeleg a kitűzött nap eljövetele. Azt mondanám, kezdetben olyan, mint a pattogós cukorka, olyan izgatottak vagyunk a szabadság első napjaiban. Bizsereg a nyelvünkön. A végén azonban meglehetősen kesernyés utóízt kapunk, és végül úgy zárjuk a szabadságot: milyen kár, hogy csak ennyi volt az édes élet!

A törvény által  meghatározott szabadnapok számát örökké keveselni fogjuk. Hiába a nyári szabi, a suliszünetekre kivett napok, a karácsonyi őrület, mindig kevés és mindig hirtelen elmúlik. 

Hogyan lehetséges, hogy néhány napnyi munka nélkül töltött idő, ilyen érzelmeket tud elővarázsolni? 

Én úgy gondolom, ennek a végeláthatatlan vágynak a legfőbb oka az, hogy egyszerűen nem tudatosan, és nem arra a célra használjuk ezeket az arany napokat, amikor és amire valójában kéne. 

Elsősorban minden egyes szabadnap arra hivatott, hogy a munka fáradalmait, a manapság oly’ divatos felgyülemlett stresszt kezeljük általa. Lehetőleg minél gyorsabban eltüntessük az életünkből. 

Örömmel vetjük bele magunkat tehát a szabadság első napján a semmittevés paradicsomi állapotába. Mármint, úgy értve, hogy azért végre van lehetőségünk rendes időben elmenni a postára, előkotorni a mikró melletti levélhalmazból a közüzemi értesítőket, vagy kimosni végre a függönyöket. Esetleg megszerelni végre a garázsban árválkodó motorunkat, vagy megjavítani a kerítést.

Legnagyobb boldogságunk közepette a munka nélküli időnket tehát ügyintézésre használjuk. Nyilván ennek a tevékenységnek is megvan a maga pozitív pszichológiai hozadéka, hiszen nem csak jóleső érzést tud nyújtani egy-egy régóta halogatott ügy befejezése, de a sok apró sikerélménytől – “végre megtudom csinálni, most van időm rá” – az önbizalmunk is erősödik. 

Mi akkor a gond?

Hogy az oly’ nagyon vágyott pihenés még igazából nem érkezett el. 

Mert, mi, emberek, pszichésen úgy vagyunk huzalozva, hogy a testünk és az elménk lecsendesítéséhez néhány napra van szükségünk.  Bonyolult szerkezet vagyunk, szerencsére, így nincsenek bennünk olyan egyszerű vezérlő gombok, mint OFF a stresszre, gondokra, fáradtságra, és ON a pihenésre, örömre, ellazulásra. 

De nem esünk kétségbe, hiszen a szabadságunk alig egyharmad része telt még csak el, bőven van időnk pihenni. 

A genetikai lecsendesedés azonban az otthon töltött időnk második harmadát veszi igénybe, és mire beindulna a valódi relaxáció testi és lelki szinten, valójában már a jövőn rágódunk. 

Semmi kedvem menni hétfőn dolgozni.” Ismerős kijelentés? Nem, valójában nem arról van szó, hogy a munkánkat utáljuk, hanem arról inkább, hogy a szükséges pihenés nem történt meg kívül-belül, sehogyan sem. 

És panaszunk kiváltója szűk keresztmetszetben megtekintve a test és a tudat kiáltása: “Kérünk még időt!!!”

Mindemellett, valójában lenne még időnk néhány napnyi pihenésre, de mivel már a 3-4 nap múlva esedékes első munkanapról agyalunk, így valójában semmit nem tudtunk kikapcsolni a fejünkben. 

Mi lehet a megoldás?

Sokszor már könyökfájdalmak gyötrik az embert, amikor meghallja a tudatos életvitelt, a jelenben történő létezést, én mégis azt gondolom, igenis, a szabadságunkat is pontosan el kell határozni, meg kell tervezni, át kell gondolni. 

Elsőként azt fontos tudatosítani magunkba, milyen célból kívánjuk kivenni. 

Hivatalos ügyeket szükséges intéznem?

A suliban tavaszi szünet lesz, és ez egy remek alkalom arra, hogy az egész család elutazzon valahová?

Esetleg egyedüllétre, csendre, magányra vágyom, család, házastárs, gyerekek  nélkül?

Kiemelném, milyen önismeret és bátorság szükséges hozzá, hogy az utolsó lehetőséget esetleg nyíltan felvállaljuk a család előtt. Hiszen, milyen társ, vagy szülő az, aki egyedüllétre vágyik? Nos, pontosan olyan ember, aki szeretne, ha csak 1-2 napot is, de magával foglalkozni, önismeretet tartani, elgondolkodni, vagy csak csendben nem csinálni semmit. Ez az igazi szabadság.

Egyszóval, Énidő.

Erre vágyunk jó sok alkalommal, de nem merjük felvállalni. Pedig mindenkinek szüksége van rá. Férjünk ezért barkácsol órák óta a garázsban, feleségünk ezért vonul el edzeni esetleg, gyermekeink pedig ezért zárják be az orrunk előtt szobájuk ajtaját. Még a kutyánk is néha faképnél hagy, és bekucorog a helyére. 

Ha már világos előttünk, szabadságunk célja, akkor a tervezést követő megvalósításhoz érkezünk. 

Ha hivatali ügyet kívánok intézni, elég egy, vagy maximum két nap. 

Ha a családdal szeretnék együtt lenni, akkor legyen tartalmas, mindenki számára élvezhető programokkal. 

Ha pedig egyedüllétre vágyunk, az említett bátor felvállalás mellett, vonuljunk el, akár csak egy napra. 

Máskülönben, ha csak hagyjuk, hogy teljenek a percek, órák, napok, anélkül, hogy tudnánk is, merre kívánunk haladni, a végén azt vesszük észre magunkon, hogy ugyanolyan fáradtak, és szellemileg elgyötörtek vagyunk, mint szabadság előtt. 

Az egyik legszükségesebb módszerben hiszek a tartalmas, relaxáló pihenés kapcsán, akár egyedül végezzük, akár családdal, mégpedig a teljes OFF Line állapot. A mai világban, tudom, ez szinte eretnek gondolat, de a valódi pihenéshez nélkülözhetetlen, hogy a közösségi oldalak, az folyton online csevegő programok kikapcsolt állapotban legyenek. 

Hihetetlen mennyiségű energiát és időt lehet megspórolni azzal, hogy a telefonjainkat egyszerűen kikapcsoljuk, és igen, a céges laptopot az irodában hagyjuk. 

Valójában, olyan élményünk lesz, mint egy hatékony fogyókúra megkezdésénél: kezdetben még hiányzik a csoki vagy kenyér, de később már hitetlenkedve nézünk vissza magunkra, hogy valaha is kívántuk és ettük őket napi szinten – sokszorosan. Egyszerűen már nem hiányzik.

Az új szokások felvétele is hasonló módon működik. Kezdetben nem érezzük magunkat kényelmesen, ám végül teljesen arra tud kondicionálni a szervezetünk, amellyel igazi életet tudunk élni, az állandó internetes függőségünk nélkül is. 

Hogyan lássunk neki?

Tehát, a következő munka nélküli napjaimat is biztosan a következők szerint fogom megélni: 

  • eldöntöm, mi a célom.
  • felvállalom a család és a munkatársak előtt, ha esetleg kivonnám magam a társaságukból.
  • off-ra állítom a mobilt, internetet, céges laptop használatot, és persze, erről tájékoztatom is az érintetteket, még mielőtt kereső csapatot indítanának, mert már 9 órája nem voltam chaten. .
  • és megkezdem a pihenést (legyen szó családi, vagy magányos, aktív, vagy passzív). 

Nos, te hogyan és mikorra tervezed a szabadságodat?

Borítókép forrása: https://wallpaperplay.com/board


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük