Amikor arra hívják fel a figyelmünket, hogy legyünk jelen a jelenben, azért tűnik olyan nehéznek, mert folyton vagy a múlt dolgain elmélkedünk, rágódunk, vagy a jövő bizonytalanságán és a mi van ha-kon agyalunk, miközben a stressz észrevétlenűl bekúszik a mindennapi gondolatainkba.
„A szenvedés vagy megtöri, vagy megteremti az embert”
Szól egy idézet Margaret Mitchell: Elfújta a szél című könyvéből, amelynek főszerepét Clark Gable és Vivien Leigh játszották el az 1939-ben bemutatott nagysikerű színes amerikai mozifilmben.
Bár tény, hogy a múlt és a jövő kérdései és emlékei kizárhatatlanok az életünkből, arra mégis érdemes figyelmet tenni, hogy mennyire engedjük be a már elmúlt események hatásait és a még meg nem történ események kérdéseit a jelenünkben.
Abba a jelenben, amelyben élünk. Abba a jelenben, ahol a mindezek okozta stressztől szenvedünk. Mert a stressz nem a múltban van éppen és nem a jövőben, hanem a mában.
Igen, hozhatunk magunkkal stresszfaktorokat és vihetjük is magunkkal, de ez csak abban az esetben történhet meg, ha a jelenben is hagyjuk a stressz eluralkodását magunkon. Ezért is fontos, hogy itt és most, a jelenben megtegyünk mindent annak érdekében, hogy az életünket megnehezítő stresszorokat felismerjük, megszűntessük és vagy csökkentsük őket.
Pillants bele rövid tréning ajánlómba és csatlakozz egy fantasztikus változáshoz!
Bővebb információt ITT találsz.
A tréningjeimen erre például nagy hangsúlyt teszünk, hiszen gyakran nem is látjuk, hogy milyen stresszor van a mindennapjainkban, mert azokat normálissá, megszokottá tesszük a hétköznapokban és elfogadjuk azok létjogosultságát.
Ezért benne ragadunk egy rossz kapcsolatban, egy mérgező munkahelyi környezetben, vagy lemondunk dolgokról, élményekről, amelyekről úgy hisszük, nem járnak nekünk, nem érdemeljük meg azokat.
Azt gondolom, a múlt csak akkor nehezedhet ránk, csak akkor képes a mánkat befolyásolni negatív módon, ha bizonyos témákban, eseményekben vagy gondolatokban elmerülünk és anélkül, hogy azok valódiságát vagy eredményességét, az abból tanulható és tovább vihető következtetéseit megnéznénk, csak mint egy beakadt film, újra és újra nézzük azokat az elménkben.
Négy nagy területet cipelünk magunkkal, amelyek a jelenben stressz megjelenését okozhatják bennünk.
1. emlékek
2. hibák
3. elmulasztott dolgok
4. rossz tapasztalatok.
A régmúlt emlékei, az életünkben történt események emlékképei szerves részét képezik az életünknek, a személyiségünk kialakulásának egyaránt, de éppúgy hatással vannak a kapcsolódásainkra, a nézőpontjainkra ugyanúgy. Én hibás elképzelésnek tartom azt, hogy csak a szépre emlékezzünk.
Tény, hogy ha pozitív élményekkel és gondolatokkal vesszük körbe magunkat, azáltal egyfajta pozitív énállapotban is kerülhetünk, de a rossz emlékek is szükségesek a fejlődésünkhöz, a mentális és szellemi, lelki érésünkhöz. A tapasztalataink és emlékeink formálják kivé is válunk később, hogyan viszonyulunk helyekhez, eszközökhöz és emberekhez egyaránt.
Az emlékeink által állhat össze életünk története, az a teljes és egységes létezés, amely végül az utolsó pillanatunking mi lehetünk. Mégis, ha ennyire létfontosságú számunkra az emlékeink őrzése, hogyan válhat stresszfaktorrá?
Az emlékek lehetnek rosszak és jók
Semleges emlékek nincsenek, hiszen azokra talán nem is emlékszünk, az elménk egyszerűen kitakarítja azokat a történéseket, amelyekhez nem kapcsolódik mély érzés, megtapasztalás. Az emlékeink idővel meg is szépülhetnek és amit egykor rossz élményként tapasztaltunk meg, az évek múlva megfakul és átalakul.
Miért tartom a rossz emlékeket is szükséges jónak? Azért mert ezek a rossz tapasztalatok és emlékek segítenek minket a fejlődésben. Következtetéseket vonhatunk le belőlük, megtanulhatjuk, hogy ha hibáztunk, azt később hogyan tudjuk elkerülni. Javíthatunk önmagunkon, erősíthetjük általuk azokat a fejlesztendő területeinket, amelyek korábban nem segítettek bennünket akár helyes döntésekben, vagy a jó megítélésekben.
A kérdés viszont az: mit kezdünk ezekkel a rossz emlékekkel? Milyen teret és energiát engedünk nekik? Hagyjuk-e azt, hogy uralkodjanak a gondolkodásunkon, az ítéleteinken? Engedjük-e azt, hogy ezek a rossz emlékek falakat emeljenek körénk és elszigeteljenek bennünket a lehetőségektől? Engedjük-e azt, hogy ezek a rossz emlékek bezárjanak minket egy tudatállapotba, egy érzelmi lemondásba?
Sokszor hisszük azt, hogy a rossz emlékek elzárásával, egy kinyithatatlan ládikába történő bezárásával megszűntethetjük magunkban ezeket a kellemetlen, rossz tapasztalással járó emlékeket.
De az igazság az, hogy éppen ezzel az elutasítással zárjuk őket magunkba, igazán mélyen és nem is vesszük észre, hogy a sötétségben lapulva miképpen befolyásolják a döntéseinket, irányítják az útjainkat, vagy szabályozzák le a gondolkodásmódunkat, és szórják el végső soron bennünk a belső stressz morzsáit..
Válasszd a Kezdő csomagot és indulj el már ma egy boldogabb élet felé!
Olyan ez, mintha örökre magunkhoz láncolnánk ezeket a mély és szomorú emlékeket
Nem hagyjuk őket a felszínre törni, mert fáj szembenézni velük. Ezért elzárjuk őket. De ha eltakarjuk őket, és nem látjuk a valódiságukat és nem vagyunk képesek dolgozni rajtuk, velük, akkor örökre feldolgozatlanok lesznek és berögzítenek bennünket nézőpontokba és ítéletekben. Ez pedig azért rossz, mert elzárjuk magunkat más meglátásoktól, nézőpontoktól.
Olyan ez, mintha lakatot tennék a rossz érzések börtönajtajára, de ezek a lakatok elzárnának minket más megtapasztalásoktól is. Se ki nem vezet út, se befelé. Márpedig csak úgy tudunk fejlődni és túllépni a mindenkori önmagunkon, ha nyitottak vagyunk és ezt a nyitottságot megőrizzük örökre.
A rossz tapasztalatok éppúgy szükségesek az életünk alakulásában és kialakulásában, mint az érzések, emlékek
A rossz tapasztalataink ugyanilyen módon tudnak minket alakítani. Pontosan úgy, ahogy az emlékek, a tapasztalatok is elterelnek bennünket más útra. Például, ha olyan buszra szálltam fel éjszaka, ami veszélyes volt, legközelebb más eszközzel megyek haza. Ha bizonyos boltban az eladók mindig mogorvák és modortalanok, akkor garantált, hogy kerülni fogom a vásárlást náluk.
A kérdés azonban, mennyire hagyjuk meg számukra, hogy szabályozzanak minket? Rossz tapasztalataink bátortalanná tehetnek bennünket és gyengíthetik az önmagukban vetett bizalmat és hitünket is. Ha hagyjuk, hogy a rossz tapasztalataink mutassák csak meg számunkra a helyes utat, akkor valószínűleg a további rossz tapasztalatok elkerülése miatt sokkal lassabban haladunk életünk útján. Folyton azt kémleljük majd, hol veselkedik ránk veszély ezen az úton, s ezért gyakorta mindenkiben csak a rosszat vagy a kellemetlent fogjuk meglátni. Mindig csak a kiszámítható és előrelátható lépéseket tesszük meg, legkevésbé sem lesz jellemző ránk a kockázatvállalás.
A rossz tapasztalatokat sem szabad azonban a mélybe rejtenünk, mert segítenek bennünket ugyancsak a fejlődésben. Elsőrban ugyanis a rossz tapasztalatok miatt kialakult esetleges zárkózottság vagy óvatosság tekintében mutatják meg számunkra azokat a területeinket, amelyeken évek múltán tudunk esetleg fejleszteni.
Ez kapcsolódik szorosan így a komfortzónánkhoz is, hiszen szeretnénk olyan határok között élni, dolgozni, mozogni, ahol nem keletkezhetnek olyan rossz tapasztalatok, mint a múltunkba. Érdemes tehát ezt a komfortzónát tágítani, ebben egy korábbi videómban is beszéltem már, a Youtube csatornámon megtalálod majd ezt is.
A másik múltbéli stresszfaktorunk, a múltban elkövetett hibáink, hibás döntéseink
Jobban mondva, nem maguk a döntések, események és cselekmények miatt jelenik meg a stressz, hanem az azokon történő éveken át tartó rágódás. Mint ahogy az előbb is említettem, én fontosnak tartom, ha a régmúlt dolgokra visszatekintünk, ha szükséges, elemeznünk, de csak olyan mértékig, amely azt szolgálja, miképpen tudunk rajta legközelebb javítani. Mi az, amit igyekszünk általa elkerülni.
Amikor a hibáinkat csak pörgetjük a fejünkben, megoldás, elengedés vagy magunknak történő megbocsátás nélkül, az valójában belső stresszt, vagy akár szorongást is kelthet bennünk. És ezzel is pontosan ugyanazt tesszük, mint az emlékek elzárásával. Hagyjuk, hogy egy keretbe zárjanak minket.
Eldöntjük magunkról, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk és bezárjuk magunkat egy ítéletbe
Olyanokat mantrázunk magunknak, mint, hogy nem tudok helyesen cselekedni. Nem vagyok képes dönteni. Én mindig rosszul választok. Nekem ez vagy az nem megy és soha nem is fog… Ezek mind mind rögzült ítéletek és nézőpontok. Figyeld meg, mennyi ilyen van az életedben. Könnyen fel fogod ismerni, mert egyszerűen ezektől a hibáktól és emlékektől rosszul érzed magad, ha csak rájuk is gondolsz.
De hogyan oldhatod fel magadban ezeket a rögzült ítéleteket, miként szűntetheted meg az általuk kialakult stresszt az elmédben?. Ha nagyon mély és fájó szorongást, fizikai tüneteket is okoznak, akkor érdemes szakembert felkeresni. Ha ennél valamivel, idézőjelben könnyedebb ez a rágódás, szorongás, akkor légy őszinte és megbocsátó magaddal. Ha másvalakit is érint a hibád következménye, akkor ülj le vele és beszéljétek meg.
De fontos, hogy önmagadnak bocsáss meg és igyekezz elengedni.
Megtörtént már, és a megtörtént dolgokon javítani nem fogsz tudni már, ha csak nincs egy időgéped. Azt viszont megteheted, hogy korrigálod a hibádat, ha szükséges, jóváteszed. Tudnod kell, hogy ott és akkor pontosan azt a döntést hoztad, amit akkor a legjobbnak véltél.
És igen. Lehet, hogy ma már nem úgy tennéd, de akkor még nem is az voltál, aki ma vagy.
A múltban elmulasztott dolgaink, választásaink kapcsán is pontosan ugyanez történik
Akkor és ott azért nem választottál valamit, mert az akkori érzéseid és gondolataid alapján nem akartad azt. A miért nem… illetve a mi lett volna, ha… kezdetű mondatok igen mélyre letudják húzni az embert.
Alapvetően sokan félünk megtenni döntéseket, főleg mondjuk, ha pénzről, vagy kapcsolatokról van szó, ám a meg nem tett dolgaink mögött ott húzódik a kontroll hiánya. Mert azt érezhetjük, hogy ha valamit nem tettünk meg és sajnálkozni kezdünk rajta, akkor olyan, mintha kontroll nélkül hagytuk volna az eseményeket megtörténni. Egyébként, sok kihagyott múltbeli dolgot tudunk a későbbiekben pótolni, amikor újra adódik rá alkalom és valahogy az agyunk ilyenkor egyensúlyba tesz bennünket.
Szóval, ezek a gondolatok jöttek fel bennem a múlt és a stressz kapcsán.
Én, amit tudok tanácsolni és én magam is ezt követem, hogy a múltat érdemes annak tekinteni, ami valójában. Élmények, tapasztalatok, már megtörtént események halmazának, amelyek elvezzettek odáig, aki most vagyok és ami által fejlődhetek tovább, alakíthatom a sorsomat.
A következő cikkben a jelen és a stressz kapcsolatáról lesz szó.
📷https://unsplash.com/
