Te miért csinálod?

Deák-Nagy Petra írása

Elég érdekesen érzem magam, mert napok óta azt érzem, hogy le kellene írnom azt, amit érzek, amit átélek benn a munkahelyen. Megéri olyan véresen komolyan dolgozni? Teremtek értéket minden nap benn a munkahelyemen? Van eredménye annak, amit csinálok?

Hetek óta ezek kavarognak a fejemben, minden nap. Miért gondolok erre? Az utóbbi időben sok kollégámmal beszélgettem, akik ezt a kérdést tették fel maguknak, nekem is… többször. Agilis coachként nagyon nehéz ezt megmondani és átadni bárkinek is, hogy te hogyan teremtesz értéket, mert ez nem olyan, mint amikor leülsz kódolni és egyszer csak megjelenik egy alkalmazás előtted, és elönt a büszkeség érzése, hogy igen, ezt én írtam a két kezemmel. 

Több mint 5 éve élek az agilis szotfverfejlesztés világában, amit egyszerűen imádok. Elsőnek imádtam, hogy fejlesztő lehetek és hogy minden nap alkothatok valamit, majd beköszöntött az életembe egy teljesen új világ… amikor alkotsz, de emberekkel, nem kód sorokkal. Kicsit olyan lettem tőle, mint egy drogos, akinek több és több kell folyamatosan ebből az új szerből. Szépen lassan lecseréltem elsőnek csak félidőre, majd még kevesebb időre a billentyűzetet és elkezdtem emberekkel alkotni. Hogy lesz nekem hozzáadott értékem még is ehhez az egészhez?

El kellett telnie egy kis időnek mire rájöttem hogyan működik. Ez nem olyan, hogy kapsz folyamatos azonnali visszajelzést a munkádról, amit alkotsz nap mint nap, hanem sokkal hosszabb távon jön a visszacsatolás. Ezt elég nehezen dolgoztam fel, viszont amikor elérkezett, baromi jó érzés volt, egyre többet és többet akartam ebből. 
Embereken segíteni… valahogy belém kódolodott az évek alatt. Mindennél jobban erre vágyom. Látni, hogy valamibe rengeteg energiát adsz és meg lesz az eredménye, az borzalmasan jó érzés, teljesen bepörgök tőle. Az első ilyet pár éve éreztem, amikor 1 éve dolgoztam már egy nagyon nehéz helyzetben lévő csapattal, akiknél már mindent megpróbáltam, hogy hatékonyabban tudjanak dolgozni, de nem sikerült eredményt elérnem. Minden retrospektív után úgy mentem haza, hogy hol rontom el? Hogyan nem sikerül előrébb lépnünk?

Majd egyszer csak megtörtént.

Egyszerre minden megváltozott. A srácok megfogadták a tanácsaim és egyre feljebb és feljebb törtek, majd ott tartottunk, hogy ők az egyik legjobban szállító csapat a cégnél. Én csak ámultam bámultam és iszonyatos büszkeség töltött el. Nem adtam fel, meg mertem döntéseket hozni és annak vállalni a következményeit és meg lett az eredménye. Hol volt a hozzá adott értékem? Az, hogy bizony nem én tettem le a kódsorokat az asztalra, nem én voltam, aki rákente a téglára a maltert, de én voltam, aki segítette azt a ház építést a vezetőkkel együtt. Nélkülük sem ment volna. Akik segítettek, mit hova tegyünk, hogy a csapaton belül hogyan rendezzük soraink.

Boldog voltam. 

Most ugyanezt látom. Új cég, új élmények, új kihívások. Nem mindig könnyű, sokszor elég mély ponton vagyunk többen is, de akkor megtörténik a pillanat… ami mindig tudja mikor jöjjön el. Nem kell sok hozzá. Elég egy jó kis refinement hozzá vagy csak egy agilis érettséget felmérő tool átbeszélése a csapattal, ahol azt érzed, hogy minden klappol. A srácok megértettek mit papolsz nekik hónapok óta, értik miért jó nekik, látják, hogy sokkal produktívabbak tőle és mindennek a csúcsa amikor vissza is jeleznek neked: “Köszi Petra!” 

Na ez az a pont, amikor azt érzed, értéket teremtettél. Amikor lehet, hogy fájdalmas hónapokon mentél át, azt érezted, hogy nem sikerül eredményeket elérned, majd egyszer csak elkezded élvezni, ami megtörténik körülötted. 

Mindezért milyen díjban részesülsz te?

El kell keserítselek, nem… nem te fogsz díjakat kapni egy ünnepségen, hanem a csapatod. Ez olyan, mint a foci. Egy jó edző nélkül sosem fognak meccset nyerni az emberek, viszont a csapatot ünnepeljük, hiszen az edző tanácsai alapján ők játszák le a meccset. Te mindig a háttérben maradsz, ezért magaddal rendben kell legyél, hogy tudd neked mi szereped volt az adott meccs megnyerésében.

Nem azzal tudsz agilis coachként értéket teremteni, hogy pakolod a téglát.

Azzal fogsz, hogy a téglát pakoló személynek – képletesen értve, senki meg nem bántva – segítesz rámutatni arra, hogy talicskával egyszerre több téglát tud elvinni A pontról B-be, arról nem is beszélve, ha ketten pakolják a téglákat gyorsabban haladnak. 
Majd mindezt elkezded mérni… mennyit gyorsult a ház felépítése? Az tölt fel és ott érzem, hogy értéket teremtek, hogy látom a csapaton/szervezeten, hogy honnan hova jutott és mind ezt a te segítségeddel érték el.

Néha ez csak annyi, hogy leülsz 1-1 beszélgetni valakivel, akinek tudtál megoldást adni a problémájára, máskor meg határozottan közlöd valakivel, hogy szar, az amit csinál és nem célravezető, ha az adott irányba megy tovább. 

Mindez csak akkor fog működni, ha hiszel magadban és látod magad előtt az eredményeid. Máshogy nem fog működni. Szóval fel a fejjel, nem szabad feladni, a kemény munkának mindig meg lesz a gyümölcse 🙂

Borítókép forrása: https://www.wallpaperflare.com/


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.