Hogy micsoda? Stresszbeteg? Hát már megint egy új szó… és különben is, mi az, hogy stresszbeteg egy nyaraláson? Hiszen, a nyaralás a pihenésről, a felhőtlen örömről, a könnyedségről szól, amikor feltöltődik a test és a lélek egyaránt. Vagy még sem?
Amikor vezetőként dolgoztam a multinál és számos kolléga tartozott a csapatomba, a szabadságokkal egyúttal mindig „számoltam” egy picit a szabi utáni táppénz napokkal is.
Mindenki nevetett rajtam, amikor a műszakbeosztásokat akként terveztem, hogy a papírforma szerint visszatérő munkatársak pótlását is megoldhassuk.
Miért betegít le bennünket a szabadság?
Amikor már márciusban betervezzük a nyári szabinkat, annak közeledtével egyre nagyobb vágyat érzünk a pihenés, a semmittevés, a kikapcsolódás irányába. Az utolsó hetekben vagy akár hónapokban szinte már centizzük a hátralévő napok számát.
Minél nagyobb késztetést érzünk a pihenőnapok felé, annál biztosabb, hogy az életünk, a munkánk zavaros, stresszes, túlhajszolt. Megnyugtatásként mondogatjuk magunknak, ha végre 2 hétig csak a tengerparton lógatjuk a lábainkat, minden rendben lesz és újult erővel térünk vissza a dolgos hétköznapokba.
A szabi előtti utolsó munkanapon már szinte ünnepi hangulatban vagyunk, annak ellenére, hogy az utolsó munkaórák kapkodással, turbó üzemmódban telnek és végeláthatatlan teendő listát írunk a többieknek, mit a tegyenek, ha mi nem vagyunk.
De nézzük meg közelebbről, hogyan válik stresszessé egy szabadság!
Nyomasztó hangulatunk van a munkahelyen, folyton hajtunk, esténként is dolgozunk. Felborul a magánélet és munka egyensúlya, ezért csökken a figyelmünk és türelmünk az otthon töltött időnkben. Szeretteinkre kevesebb idő jut, csökken a minőségi ÉN és MI idő.
Feszültek leszünk, mert nem tudunk teljesíteni önmagunk és mások előtt, mert azt érezzük néha, a család is egyre távolabb kerül tőlünk. Esténként veszekedéstől vagy zsörtölődéstől hangos az otthoni fészek és sajnos egyre többször kell a főnökhöz menni a szőnyeg szélére, mert megint hibát követtünk el.
Érezzük, hogy a testünk és elménk egyre kimerültebb
Elfogynak az energiatartalékaink, ezért bizakodva tekintünk az előttünk álló kéthetes szabadságra, ahol végre a családdal, önmagunkkal lehetünk, élvezhetjük a pihenés minden percét.
A nyaralás logisztikája és megtervezése újabb szuszt vesznek ki belőlünk, de látjuk magunk előtt, ha még ezt megcsináljuk, akkor miénk a Kánaán.
Ha kívülről szemléljük a helyzetünket, annak ellenére, hogy a pihenésre készülünk, valójában végig stresszt generálunk magunk körül.
A stresszes hétköznapokból belecsöppenünk a nyaralásra való munkahelyi és otthoni felkészülés stresszfaktoraiba, így tehát maga a stressz áthelyeződik az életünkben észrevétlenül.
Aztán eljön végre a várva várt pihenés.
Megérkeztünk a szállásunkra, betervezzük a következő pár nap tematikáját és programjait, lelkesen vetjük bele magunkat az aktív vagy passzív pihenésbe.
Érezzük, hogy egyre kisimultabbak vagyunk, élvezzük, hogy semmit nem KELL csinálni, hanem minden lehet spontán, végre tudunk 8 órát egyhuzamban aludni.
Körbe ragyog bennünket a semmittevés, és az agyunk örömtáncot jár a fejünkben, mert nem kell ezernyi dolgot szem előtt tartania. Süttettjük a hasunkat a tengerparton, ebéd után jókat szunyálunk, vagy a családdal hatalmas kirándulásokon veszünk részt.
Sokat nevetünk, sokat eszünk, sokat pihenünk
Igen ám, de mit lát ebből a szervezetünk?
Az év többi hónapjában a stresszes életmódunkból adódóan folytonos készültségben vannak a hormonjaink, minden egyes idegszálunk, hogy a megnövekedett stresszszintet kezelni tudja a szervezetünk. Termeli a stresszhormonokat, hogy gyorsak, aktívak legyünk, állandó pulzálásban tartja a keringésünket, hogy figyelmünk kizárólag a megoldandó feladatokra fókuszáljon.
Szabadság alatt aztán hirtelen (majdnem) minden eltűnik. Nincsenek túlzsúfolt naptárak, nem kell aggódnunk a reggeli közlekedési dugók miatt, eltűnik az állandó aggodalom, hogy vajon a főnök mit fog szólni a munkánkhoz.
Testünk viszont a folytonos pörgésből nem képes hirtelen lenyugvásra, kimerültnek érzi magát, már-már ürességet okoz bennünk. Az immunrendszerünk a hirtelen jött változástól felborul és nem képes ellátni védelmező feladatait, hiszen elsődlegesen arra fókuszál, hogy a stressz okozta változásokat megszűntetve mihamarabb visszaállítsa az egyensúlyt bennünk.
Szervezetünk legyengülése ezáltal viszont lehetőséget ad a különböző megbetegedéseknek, és ha még hazafelé a repülőn is hideg volt a klíma, garantált a betegállomány.
Nem csak a nyaraláshoz vezető útra kell figyelnünk!
A fentiekből is érzékelhető, hogy a stresszes hétköznapokból fokozatosan szabad csak átevezni a szabadság örömeibe. Ha pénteken este még vadul email-ezünk, mert annyit dolgozunk, és szombat reggel már a repülőtérre tartunk, akkor a stresszes állapotunkban semmilyen változás nem történik.
Megoldásként két út is választható. Az utolsó munkában töltött napokban fokozatosan egyre kevesebbet kell vállalni munka terén. Főleg, ha annak teljesítéséhez nem elegendő az a pár nap, ami a szabadságig hátra van. Másrészről, a pihenés első 1-2 napjában érdemes egy könnyed, de semmiképpen nem az ellentétes intenzitású tevékenységet beiktatni. Például jó lehet levezetésként egy városlátogatás, vagy a helyi nevezetességek felfedezése, és csak később megkezdeni a tengerparti napozást és heverészést.
Ezzel az elménket és a testünket is fokozatosan szoktatjuk át a pörgésből a pihenésbe.
És mi a helyzet a hazaúttal?
Észrevettük már magunkon, hogy a nyaralás utolsó napjaiban kissé szomorkásak, levertek, esetleg depressziósak vagyunk? Talán még olyanokat is mondunk magunknak, hogy „Na, vissza a mókuskerékbe!”
A visszatérés gondolata demotiváltságot okoz bennünk. Érthető, hiszen ki vágyna vissza meleg tengerpart mellől a hajtós, stresszes és feszkós hétköznapokba?
Szervezetünk „megérzi” elkeseredettségünket és a fejünkben élő gondolatokkal szimpatizálva ő is gyengévé és nemakarom-á válik…ezzel táptalajt biztosítva a betegségeknek.
A megoldás itt is többrétű. Egyrészt a visszatérést is fokozatosan érdemes végig vezetni. Sokan éppen ezért nem vasárnap fejezik be a nyaralást, hanem például pénteken vagy szombaton, hogy a hétfői újrakezdéshez meglegyen az akklimatizáció.
Másrészről, ha eddig nem tettük meg,
iérdemes feltenni magunknak jó néhány kérdést, ami segít fejben helyre tenni a félelmeinket.
Mit merítettem a pihenésből, nyaralásból?
Hol tudom ezt visszatérve „hasznosítani”?
Mi az, amitől leginkább irtózom a visszatérés kapcsán?
Ezt a problémát hogyan fogom megoldani, ha visszatérek?
Mit tehetek azért, hogy ne csak abban az évi két hétben tudjak ellazulni és pihenni?
Mi nyújtana nekem segítséget a pihentetőbb hétköznapokhoz?
És még egy jó tanács!
Ne várjuk el önmagunktól, hogy az év 345 napjára elegendő energiát és feltöltődést tudunk szerezni 14 nap alatt. Csípjük el a fejünkben ezt a gondolatot: „Na majd a szabi alatt kipihenem magam” Tegyünk meg mindent az évközi pihenés érdekében is!
