Meztelen nő az úton

A minap egy 2×3 sávos forgalmas úton haladtam a szokásos nyugdíjas tempómban, hallgattam kedvenc online rádiómat, és tőlem szokatlan módon a belső sávban törtem előre. Aztán egyszer csak olyat láttam, hogy nem hittem el, hogy láttam. 

Egy teljesen meztelen nő kóválygott az út kellős közepén.

A másodperc töredéke alatt még megpróbáltam oldalra fordulva visszapillantani, hogy biztos azt látom, amit az agyam a szemeimen keresztül igyekezett felfogni, és igen. Megnyugodtam. Nincsenek látomásaim a feszített heteim után. 

Még láttam, ahogy egy férfi szalad oda hozzá, a nő egyértelműen nem volt magánál. 

Mindig jönnek a brit tudósok, akik megállapítanak ezt meg azt tudományosan, aztán szembe találkozol néhány facebook poszttal, és már hinni is kezded a tudományos vizsgálódásokat. 

Lehet, rosszul vagyok összerakva, de egy ilyen nem mindennapi esemény elindította az agysejtjeimet valamiféle merengés felé. Ahogy egy megállapítás mondja (vagy lehet, ezt is a brit tudósok), a változás folyamatosan állandó. Haladsz egy békés hétköznapon az utadon, és bevillan egy ilyen szürreális kép eléd. 

És akkor azt mondja egy sugallat, hogy hát igen, furcsa dolgok, folytonos változók veszik körül az életünket. 

Néha egy meztelen nő az út közepén… néha meg a meztelen igazság az élet derekán. Az egyiket nem akarod elhinni, a másikat nem akarod magadévá tenni. 

Pörgünk minduntalan, mert ott a kényszer bennünk, hogy tenni kell a dolgainkat, haladni kell ambiciózusan előre, elszántnak, motiváltnak és hibátlannak kell lenned. Rugalmasan változni a változókkal. Egészségesebben enni, elhivatottabbnak lenni, mindig vidámnak lenni, tökéletesnek lenni. 

Mire oldalra nézel, hogy meglásd ami körülötted megváltozott, szélsebesen a másik irányba kell tekintened, mert látod a horizonton az újabb váratlan eseményt. 

Nincs idő megérteni mindent, ami körülöttünk áll. Mert elsodor magával egy újabb élmény, egy újabb feléd megfogalmazott elvárás. 

Nincs idő arra, hogy békésen megszeressük azt, amit elértünk. 

Hát én pedig fellázadok. Igenis, leülök egy percre, egy délutánra, egy hétre és élvezem, amiért előtte néhány napot, hetet, hónapot küzdöttem és megölelgetem az eredményeimet.

Csak azért is néma csendben ülök a kanapén és bámulom a plafont, szó szerint, hogy az elmém teljesen kiürüljön. Nem. Nem kell mindenáron valamit csinálnom. Minden megvár. A házimunka, a tanulás, a kedvenc sorozataim. 

Szerintem mindenkinek van legalább 5 percre naponta arra, hogy megélje a boldog magányt. 

A termékeny üresség. Ez most az új kedvencem. Nyilván azért is, mert most erről olvasok, tanulok, és tessék, jól magával is ragadott… de hát nincs igaza John Leary-Joyce-nak? Sosem pihenünk meg, hogy élvezzük egy-egy befejezett ügyünket, tapasztalásunkat.

Úgyhogy, tessék szépen pihenni! A változások úgyis jönnek-mennek szüntelen, nem kell mindenre reagálni. Hiszen a változások folyton állandóak. 

Borítókép forrása: www.bsnscb.com


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.